Ez egy 452 éves történet, melyet a világ három országában biztosan ismernek. Magyarországon és Horvátországban a nemzeti hős története, Zrínyi Miklósé. A bátorságé, hősiességé és egy kicsit: a halálnak fittyet hányó vagányságé. A törököknél meg… Az ő hatalmas szultánjuknak, a hódító Nagy Szulejmán halálának története, aki már nem érhette meg a nehezen kicsikart győzelmet.

Szigetvár ostroma 1566. augusztus ötödikétől szeptember hetedikéig tartott. Alig több, mint egy hónapig. Itt és ekkor feszült egymásnak a Bécset meghódítani induló Szulejmán 100 000 – 150 000 főt számláló serege és a védők 2300-3000 fős hada.

A török okult az 1552-es egri szégyenből, mikor egy rozzant juhakolnak titulált vár ellent tudott állni a muszlim hódítóknak. Ezúttal más utat választottak nyugat felé, Bécs felé. Győr térségében már ott áll az osztrák császár serege, hogy megakadályozza a török Ausztriába való betörését. Ott állt és várt. Nem indult meg Szigetvár felmentésére. Mit számított nekik Szigetvár?! Akár meddig tart ki, akár mennyit tudnak ártani a védők a töröknek, az számukra csak színtiszta nyereség…

A Szulejmán és Szokoli (más források szerint Szokollu) Mehmed nagyvezír vezette török sereg pedig nem kerülhette el Szigetvárat. Útban volt, a szójelképes és valódi értelmében egyaránt. A Dunántúlon keresztül, Bécs felé vezető hadi útvonalba esett, és a török nem hagyhatott egy ekkora erősséget meghódítatlanul maga mögött. Főként nem úgy, hogy ennek a várnak a kapitányát Zrínyi Miklósnak hívták, aki már annyi borsot tört a fényességes Porta orra alá.

„Amikor Szulejmán körülfogta Szigetvárt, Zrínyi Miklós volt a vár rettenthetetlen védelmezője. A basák azt a tanácsot adták, hogy ha írna Zrínyinek, az minden felvetés szerint feladná a várat. A szultán erre ezt írta Zrínyinek: „Küld el a kardodat, ha élni akarsz!” Zrínyi ennyit felelt: „Magad jöjj érte, ha halni akarsz!”

Szulejmán csapatai már augusztus hatodikán megkísérelték rohammal bevenni a várat, de a védők ezt visszaverték. Ami ezután következett a jellegzetes török harcmodor volt, várvívás idején. Szüntelenül ágyúzták a falakat, aknákat ástak. És persze leveleket írtak… Leveleket, amelyekben egymást váltogatva szerepeltek kemény fenyegetések és csábító ígéretek. Zrínyinek még Horvátország koronáját is felajánlották. Hiába. Zrínyi nem engedett. Nem engedett a hatalmas túlerő ellenére sem, még úgysem, hogy tudta nem várhat felmentő sereget.

„Augusztus 19-én, hétfőn, Szent Bertalan napja előtt a törökök az óvárost hatalmukba kerítették. A mieink közül ott sokan elpusztultak: vitéz férfiak, akik nem tudtak bemenekülni a várba, s akik nem tudták kikerülni az ellenséget. A törökök ugyanis elibük vágtak a várba vezető hídig, így megakadályozták bemenekülésüket, mivel gyorsaságukkal megelőzték őket. Akik időben nem jutottak be a várba azokat odakint mind lemészárolták."

  Az óváros elfoglalása után a törökök átvágták a duzzasztógátat, amely a várat és várost körbevevő tavak szintjét szabályozta. A víz gyorsan elfolyt és az augusztusi melegben a meder is hamar kiszikkadt, olyannyira, hogy a törökök idetelepíthették az ágyúikat.

Töltések építése után augusztus 29-én egy újabb nagy roham következett, mely ismét csak sikertelen zárult. A megfogyatkozott védők ezt is visszaverték. Ezután a török folytatta az aknák ásását, ezúttal már sikeresen. Szeptember ötödikén, a felrobbantott falakon áttörve elfoglalták a külső várat. A védők maradéka a belső várba húzódott. Ekkora már csak körülbelül hatszázan lehettek.

De keserű diadala volt ez a töröknek. Az éjszaka meghalt Szulejmán szultán. A nagyvezír tanácsára ezt nem árulták el az erősen megfogyatkozott seregnek, mert a fővezér halála pánikot kelthetett volna a csapatok között. A csapatok ellátása is gondot jelentett, tartottak attól is, hogy a hideg beállta előtt nem boldogulnak Szigetvárral, felmerült, hogy Gyula várát ostromló Pertev pasát is Szigetvár alá hívják, hogy két sereg együttesen támadhasson.

I. Szulejmán oszmán szultán. Odabent sem volt valami fényes a helyzet. A belső várba visszavonultak között tán már csak kétszáz lehetett katona. Puskaporuk alig maradt és a víz is fogytán volt, a hőségtől a kút vize elapadt.

És 1566. szeptember hetedikén a védők maradéka, a csapat élén Zrínyi Miklóssal és Turancsics Lőrinccel, a zászlótartóval, kitör a várból.

"Vitézségünkre, annyira irigykedik a szerencse, hogy fegyverünkhöz és fegyvereinkről meg nem feledkező bátorságunkon kívül számunkra már semmit sem hagyott meg, s örök és gyalázatos szolgaság vár ránk, ha jobban félünk a haláltól, mint az férfiakhoz illik. Inkább kövessük tehát a becsületes és dicsőséges tanácsot, megvetve az aljas élet minden gyönyörét, s rohanjunk e fegyverek közé, hogy tanúsítsuk és bizonyítsuk, hogy mi becsülettel éltünk, s dicsőségben és igazi hírnévben, mely állhatatosságban szilárdan kitartva távozzunk az élők sorából, s hogy utódainknak és az egész földkerekségnek oly örök emlékünket hagyjuk hátra, melyért hálás. Nosza, katonák csak engem kövessetek, amint eddig is követtetek, s ha tőlem, mint üdvöt hozó forrásból példát meríttek, a gőgös és hitszegő ellenség nem fog azzal dicsekedni, hogy, ami mindenek között legszánalmasabb, minket bilincsbe vert, börtönbe vetett és láncra vert, s a századok sohasem fognak elfeledkezni a mi tetteinkről és vitézségünkről, sőt magasztalni fogják azt."

- Részlet Zrínyinek a kitörés előtt elmondott beszédéből. Hogy ez valóban elhangzott-e, esetleg csak valamelyik krónikás költötte, ma már nem tudható. De mondhatta volna…

Megint csak Európát védtük, miért? Had ne ismételjem sokadjára Önmagam..Trianon!

Megosztás a facebookon