Szeretnék egy könyvet és egy ahhoz kapcsolódó filmet ajánlani követőimnek.  Bernhard Schlink a felolvasóról lenne szó.

A történet nagyon felkavaró, és elgondolkodtató. Meg lehet e bocsájtani a háborús bűnöket, vagy sem. Még annak sem aki életünk szerelme? Meghatározó személy a fiatalságunkban? Nos ezt boncolgatja az író, erkölcsi kérdésben hogy megtehetjük a volt szerelmünknek, hogy elfeledjük múltját és segítünk neki szemben a világgal.

A felolvasó című film egy tinédzser fiú és egy harmincas éveiben járó nő szenvedélyes viszonyán keresztül boncolgatja a háború utáni német bűntudat témáját.

A felolvasó-ban néhány évvel a második világháború után egy tizenöt éves német fiú, Michael  megismerkedik egy kurta szavú, harmincas éveiben járó kalauznővel, Hannával , akivel szenvedélyes szerelmi viszonyba bonyolódik. Nem nagyon derül ki semmi a nőről, csak annyi, hogy szereti, ha a fiú szex előtt felolvas neki. Bármit: Homéroszt, Mark Twaint, Csehovot.

Pár hónap múlva a titkos kapcsolatnak vége szakad: a nő egyik napról a másikra összecsomagol, és eltűnik. Michael aztán hét-nyolc évvel később, joghallgatóként részt vesz egy peren, ahol náci háborús bűnösöket ítélnek el, és Hannát pillantja meg a vádlottak padján.

Az órák után Stephen Daldry Bernhard Schlink 1995-ös regényét filmesítette meg, amely hatalmas siker volt Németországban. Egyszerre szerelmi, erotikus történet és erkölcsi akadályverseny; a háború utáni német bűntudat legújabb újkori boncolgatása.

A múlt, az első szerelem megváltoztatta Michaelt, és ma is kihat a jelenére. A szerelmi találkák emlékei közé idővel bekúszik a háborús bűn hajmeresztő, bénító emléke, és Michaelnak mind a kettővel kezdenie kell valamit.

Ennyi a történet.

Izgalmas lehetne, de az ígéretes alaphelyzetből  lesz megrázó, hatásos film: A felolvasó kötelességtudóan végigsétál a stációkon, messziről érinti a sztorit, de minket nem érint meg. Távoli, távolságtartó, távolságból élő emberek haladnak valamerre a szemünk előtt.  A két Michaelnek nincs sok köze egymáshoz: a fiatalban élet van, az idősben könnyzacskós, tétova spleen. Közöttük ott áll a nő , akinek a két világot össze kéne fognia, de túljátssza a szörnyű bűnöket bújtató, felejteni akaró kalauznőt; kába tekintete sok, darabos mozgása mesterkélt.

Talán a legnagyobb baj, hogy fogalmunk sincs, ki ez a nő és ki ez a férfi. A kitárulkozó Hanna és a felfedező Michael egymásra találása néhány pillanatra korlátozódik, és egészen a végéig nem sikerül megismernünk egyiküket sem. Leszámítva egy rövidke jelenetet, amelyben a felnőtt Michaelje Lena Olin holokauszttúlélőjével találkozik, a film második része egyre inkább átveszi a kötelező körök monoton, tisztességtudó hangulatát.

Abban az öt percben viszont feléled a film. Nemcsak a jól megírt párbeszédnek és Olinnak köszönhetően, hanem azért is, mert itt kerülünk a legközelebb a történet legfontosabb kérdéséhez: hol kezdődik a bűn és hol ér véget az ember? Új életet kezdhet-e a koncentrációs tábor őre? Mit jelentenek a betűk, a könyvek, a törvény szava? Mi adhat feloldozást Michaelnek, aki egy hajdani, szenvedélyes nyár emlékét teszi az egyik serpenyőbe, míg a másikban maga a pokol táncol?

A vívódása a fiúnak, hogy oda álljon e a bíróság elé, és feltárja a nő titkát, hogy írástudatlan, és az analfabétizmusa felmentést ad neki arra, hogy a náci bűnöket tudatlansága vezette, és minden cselekedete ennek tudható be.

Ezért is olvastat fel minden este magának a koncentrációs haláltáborban, majd a fiúval is szeretkezésük előtt minden alkalommal, mert vágya a könyv szeretete, az olvasás iránti keserűség ami nem adatott meg neki.

Inkább vállal minden bűnt még azokat is amiket nem követ el, csak ki ne derüljön, analfabétizmusa.

A fiú vívódása, és elmondja e az igazságot, egész művön keresztül érződik, végül persze megőrzi a nő titkát, és viseli a vele való bűnszövetséget, vagyis a háborús bűntetteket. Jogászként kiállhatott volna érte, de nem teszi mert egyrészt elítéli a haláltábor bűnei miatt, valamint őrzi írástudatlan titkát.

De nem hagyja a börtönbe sem egyedül. A technika segítségével magnószalagra mond minden este, egy egy könyv részletet, majd elküldi neki a börtönbe ahol a nő minden este hallgathatja a szépirodalmat.

A könyv, majd a film csavarja, hogy a nő, ezzel a technikával és a börtönkönyvtárból kihozott könyv segítségével, rájön a betűk ismeretére, és autodidakta módon megtanul olvasni, írni.

Levelezni próbál a fiúval, de Ő egy levélre sem ad választ, bár megőriz minden neki írt sort, és  tovább küldi neki a magnóra mondott felolvasott könyveket....

Nagy szeretettel ajánlom minden követőmnek ezt a könyvet Bernhard Schlink: a felolvasó, és az azonos adoptációban készült azonos című filmet, ahol a női filmszerepet Kate Winslet, a fiatal fiút: David Kross, az idősebbet: Ralph Fiennes játssza.

Megosztás a facebookon