Áldozatok emléknapja

A kommunizmus áldozatainak emléknapja alkalmából idén is országszerte megemlékezéseket tartanak a világtörténelem legembertelenebb diktatúrájáról. Az 1997-ben Párizsban megjelent hat szerző által jegyzett kötet, A kommunizmus fekete könyve levéltári kutatások és becstelenségek alapján a világviszonylatban mintegy százmillióra teszi a kommunizmus áldozatinak számát.

Kelet-Közép Európában ez a szám elérheti az egymilliót. Ennyi ember vesztette életét kivégzés, éhínség miatt vagy kényszermunkatáborokban. Jóval magasabb azoknak a száma akiket a diktatúra hétköznapi valósága nyomorított meg testileg és lelkileg. A rendszer áldozata volt az is, akit vallattak és kínoztak, megbélyegeztek, kirekesztettek  vagy börtönbe zártak. Akit csoport, vagy vallási hovatartozás miatt üldöztek akiket megfosztottak a szabad cselekvés és választási lehetőségektől.

Közép és Kelet-Európában elsőként Magyarország döntött úgy, hogy legyen emléknapja a kommunizmus áldozatinak. Először 2001 február 25-én emlékeztek meg róluk az Országgyűlésben és az ország több pontján. Azóta minden évben tartanak emléknapot. A nap időpontja arra utal, hogy a szovjet megszálló hatóság ezen a napon tartóztatja le Kovács Bélát a Független Kisgazdapárt (FKGP) főtitkárát, akit országgyűlési mentelmi jog is védett.

A kommunistáktól még távolságot tartó politikusok elleni hadjárat részeként 1947. január 20-án Rákosi és Szakasits Árpád Nagy Ferenc miniszterelnöktől a kommunistákkal ellenkező Kovács Béla pártfőtitkári pozíciójáról való lemondását követelték, de ő nem engedett. 1947. február 21-én a nemzetgyűlés mentelmi bizottsága nem adta ki Kovács Bélát, de a politikus 24-én önként jelentkezett az Államvédelmi Osztályon. 1947. február 25-én este a szovjet hatóságok köztársaság-ellenes összeesküvés vádjával letartóztatták és a Szovjetunióba hurcolták. A Szabad Nép kommünikéje szerint letartóztatása oka az volt, hogy „aktívan vett részt földalatti szovjetellenes fegyveres csoportok alakításában és a szovjet hadsereg ellen irányuló kémkedés szervezésében”. Kovács Béla a következőket írta erről: „Az összeesküvésben nem vettem részt, abban bűnösnek nem érzem magam. Egész életem munkájával kerültem volna szembe, ha a köztársaság, népünk szabadsága, a földreform vagy a demokrácia bármely vívmánya ellen irányuló szervezkedésben részt vettem volna.  A letartóztatás miatt tiltakozásul még aznap kilépett pártjából Kovács Imre, a kommunistákhoz közel sodródott Nemzeti Parasztpárt alelnöke, és elhagyta az országot. Kovács Bélát húsz évre ítélték a Szovjetunióban. Először a gulágon tartották fogva, majd 1951. szeptember 25-től az Állambiztonsági Minisztérium moszkvai központi börtönében tartották fogva. 1955-ben az ÁVH jászberényi börtönébe szállították, majd 1956. január 18-án a BM Budapesti Központi Börtönébe vitték; de néhány hónappal később, áprilisban hazaengedték családjához.

Ez volt az első lépés Magyarországon a totális egypárti diktatúra kiépítése felé. Mely a kommunistáktól még távolságot tartó erők megfélemlítésével, az FKGP feldarabolásával (szalámitaktika) járt és megnyitotta az utat Nagy Ferenc miniszterelnök májusi eltávolítása előtt..

Recsk 1950-53, vagy a Köröstarcsai Molnár Sándor esete, kit Békéscsabán, koncepciós perben 1950 július 15-én akasztanak fel koholt vádak alapján. Ez is blogom témái lesznek majd a következő időben!

A történelmi ARANY érem.

Négy fiatal srác tegnap ismét bebizonyította, hogy nem is olyan nehéz történelmet írni.

Tanuljuk meg e négy nevet: Burján Csaba, Knoch Viktor, Liu Shaoang, Liu Shaolin Sándor! Ők alkotják a férfi gyorskorcsolyaváltót, amely megszerezte Magyarország első aranyérmét a téli olimpiák történetében.

Még most is könny szökik szemembe, ahogy ezt írom. Pedig soha nem tudtam korcsolyázni. Azt pedig végképp nem tudtam elképzelni, hogyan lehet ezt annyira jól művelni, hogy csodájára járjon az egész világ.

Tulajdonképpen sportembernek sem nevezném magam. De lenyűgöz az emberi teljesítmény. Mert látom az átedzett napokat, míg a többiek lógtak, buliztak. Átélem az emberfeletti küzdelem hangulatát, amellyel legelőször önmagukat kellett legyőzniük, hogy a cél egyértelmű lehessen.

Ám ők hittek álmaikban, erőt tudtak meríteni valahonnan a legkimerültebb pillanatokban is, és megcsinálták.

Elnézve gyakran előtörő össznépi kishitűségünket, nyugodtan példát vehetünk róluk! Hiszen az idén még nem fagyott egy tisztességeset idehaza. Ha a technika nem lenne olyan fejlett, csúszkálni sem tudnának sehol nebulóink.

És akkor jön ez a négy fiatal, telve hittel, energiával, akarattal és kitartással, és leiskolázzák azokat a nemzeteket, amelyek honában előbb tudnak korcsolyázni, mint járni.

Remélem ez az arany újabb gyerekeket vonz majd a sport arénákba, és korcsolyáznak, olimpiásat játszanak. Emlékszem én és testvéreim 1976-ban Montreálban aranyat nyert Németh Miklós gerelyhajítós atlétánk után mi is sokáig olimpiásat játszottunk és dobáltuk a "fanyelet" amit gerelynek neveztünk el. A példa ragadós volt, nem sokra rá az az utca összes lurkója ezt játszotta.

Sajnos, akkoriban nem voltak vidékeiknek sportlehetőségek, így mindenki az utcán maradt. Nem úgy mint most mikor számtalan sport aréna épült és lehet sportolni még a vidékieknek is.

Számomra keserű, ebben hogy a hitelét vesztett Schmitt Pál adta át az aranyérmeket a fiúknak, így ebbe is belekeveredett ismét a politika. Jobban elnéztem volna ha az 1980-s Lake Placidi téli olimpia ezüstérmese Regőczy Krisztinától kapják meg az érmeket, aki szintén kint van Phjongcshangban, mint a NOB küldötte. Hitelesebb lett volna   - számomra -. Vártam volna miniszterelnökünk, gratulációját élőben, nem csak a facebookon.

Végre megvan 38 év után a következő érmünk a téli játékokon, ami egy arany! Az elcsalt aranyérmek után most ez jókor jött. Az elcsalt aranyérmek, pedig egy másik történet lesz majd.

No jó, túlzok örömömben, de szeretném a fiúknak megköszönni, hogy sikerük ismét rádöbbentett, milyen jó egy közösségbe tartozni ilyen nagyszerű emberekkel, milyen jó MAGYARNAK lenni.

Erdély 2

Mint az elmúlt írásomban befejeztem, hogy Románia hatvan év alatt hatszor árulta el szövetségeseit, és ez minket magyarokat is érintett egy -egy alkalommal, folytatom blogom írását ezzel a témával.

Kétszínűség: Átlagban minden tíz évben egyszer.

Ha lehet az egyes nemzetek erényeiről beszélni, úgymint a németek lelkiismeretes munkaetikájáról, akkor lehet azok jellembeli hibáiról is beszélni.  Negatív példaként, a világ összes államai közül, Romániának a szövetségesei iránti megbízhatatlan magatartásáról.

1.) Románia a Balkán háborúk idején elárulta elsődleges szövetségesét, Bulgáriát, és ezért jutalmul háromezer négyzetmérföld területet szerzett meg a maga számára volt szövetségesétől, Bulgáriától.

2.) Semmibe vette az Osztrák–Magyar Monarchiával kötött semlegességi szerződést, és amikor úgy ítélte meg, hogy a Szövetséges hatalmaknak nagyobb esélye van a győzelemhez, titkos szerződést kötött az Antant hatalmakkal, és 1916-ban megtámadta Magyarországot.

3.) Megszegte az Antant hatalmakkal kötött szövetséget és békét kötött a Központi hatalmakkal Bukarestben.

4.) Megszegte a bukaresti békét és a Monarchia összeomlása után megtámadta Magyarországot.

5.) Elárulta a Szövetséges hatalmakat, és Hitler oldalára állt, amikor annak csillaga felmenőben volt. Előtte 1940 augusztus 30. a II. Bécsi döntésben visszaadta Erdélyt Magyarországnak.

6.) Amikor Hitler vesztésre állt, Románia elárulta a tengelyhatalmakat, átállt a Szövetségesekhez és ezért jutalmul ismét megkapta Erdélyt.

A gyulafehérvári román népgyűlés (az 1918. december elsejei „egyesítés”: Erdély egyesítése a Kárpátokon túli román fejedelemségekkel) nem pótolhatta a népszavazást. A népgyűlésen nem vettek részt a magyarok és a szászok, s a gyűlést a román hadsereg bevonulásakor tartották. Ezzel a legfőbb román nemzeti ünnephez viszonyult kritikusan.

Az Osztrák-Magyar Monarchia felbomlása megbontotta a térség geopolitikai egyensúlyát. Ugyanis a versailles-i rendszer figyelmen kívül hagyta a földrész biztonságát. Az első világháború előtt jól működő hatalmi egyensúly bomlott fel. Bár a nemzetállamok léte szerinte igazságosabb volt, mint a soknemzetiségű birodalmaké, de ezek az államok nem tudták sem magukat megvédeni, sem Európa biztonságát garantálni. Ráadásul hozzátehetjük ehhez: az egyensúlyhiány máig sújtja térségünket, hiszen a létrejött kisállamok (ezeknek a „nyomorúságáról” Bibó István írt sokat) kiszolgáltatottá váltak a nagyhatalmi játszmáknak a 20., sőt – úgy tűnik – a 21. században is.

Erdély

Egy állam ki hatvan év alatt, hatszor árulta el szövetségeseit:

A fiatal román állam az első világháború elején semleges maradt, de várta az alkalmat, hogy a győzteshez csatlakozva jelentősen megnövelhesse területét. 1916. augusztus 17-én, egy sikeres orosz offenzívától felbátorodva titkos szerződésben vállalta, hogy az antant oldalán harcol a győzelemig, megtámadja Magyarországot, és különbékét semmilyen körülmények között nem köt. Jutalomként megkapja Bukovinát és Magyarország keleti felét a Tiszáig. A katonailag jól előkészített román támadás jó félórával a hadüzenet bécsi átadása előtt indult meg egyszerre az összes erdélyi szorosban. A határt védő, kis létszámú magyar erők csak lassítani, de megállítani nem tudták az ellenséget, akik elfoglalták Csík és Háromszék területét, hatalmas menekültáradatot indítva el. – Románia beavatkozása egyenlő Magyarország halálos ítéletével, Ausztria szükségszerű felosztásának kezdete, s előrevetíti Európa átrendezését etnikailag egységes államokra – írta a londoni Times külpolitikai rovatának vezetője, Wickham Steed. Jóslata elsietett volt, a német csapatokkal megerősített osztrák–magyar erők szeptember elején ellentámadást indítottak, október 9-én felszabadították Csíkszeredát, és december 6-án bevonultak Bukarestbe. 1918. május 7-én Románia különbékét kötött a központi hatalmakkal, megszegve ezzel az antanttal kötött szerződését. 1918. november 3-án azonban a gazdaságilag és katonailag teljesen kimerült Monarchia fegyverszünetet kötött, november 11-én Németország is. Ekkor, november 10-én Románia hadat üzent a már nem létező Osztrák–Magyar Monarchiának, és újból behatolt Erdélybe. Most azonban nem ütközött semmiféle ellenállásba, a háborúba belefáradt magyar katonák hazamentek. A december elején létrejött székely hadosztály kezdetben mindössze 1300 önkéntesből állt, létszáma sosem haladta meg a 13 ezret. Az októberben megalakult erdélyi Román Nemzeti Tanács elutasította a magyar kormány „a nemzeti kisebbségek egyenjogúsításának tárca nélküli minisztere, Jászi Oszkár” ajánlatát, a Magyarországot nemzetiségi alapon 14 kantonra átalakító „Keleti Svájc” tervezetét, és december 1-jére Gyulafehérvárra népgyűlést hirdetett. A kizárólag románokból álló tömeg – a közeli királyi román csapatok védelmében – kikiáltotta Erdély és a Partium egyesülését Romániával. A kommunizmus bukása után ez a dátum lett Románia nemzeti ünnepe. A népgyűlés ugyan teljes szabadságot kínált „az együtt élő magyar és szász népességnek”, de ebből száz év alatt nem lett semmi.

A Tisza vonaláig nem értek, de vannak még mindig olyan Román politikusok akik mai napig szeretnék odáig tudni határaikat.

Mi pedig az ezer éves határig vissza...S nem érdekel mit is mond az Európai Unió.

Egy ország mely hatvan év alatt hatszor árulta el közeli szövetségeseit, de ez már egy másik történet.

Felvidék, (képekkel)

A nemzeti kisebbségek problémájának megoldását 20 éven át halogató csehszlovák állam 1938/39-ben a belső problémái és a náci Németország agressziójának következtében szétesett. Miután 1938. szeptember 29-én a müncheni egyezmény Németországnak ítélte Csehország németek által lakott térségeit, a magyar kormányzat is szorgalmazni kezdte az etnikai elvű revíziót. A nagyhatalmi döntés értelmében erről a két érdekelt országnak kellett megállapodnia, így 1938. október 9-e és 13-a között Komáromban tárgyalások kezdődtek Magyarország és Csehszlovákia között egy esetleges határmódosításról. Noha a tárgyalások végül eredmény nélkül zárultak, a két fél néhány nagyobb város hovatartozásának kivételével meg tudott egyezni az új államhatár vonalában. A végső döntést azonban a német és olasz külügyminiszter alkotta nemzetközi döntőbíróság mondta ki. A november 2-án a bécsi Belvedere palotában lezajlott döntés alapján Magyarország 11 927 négyzetkilométernyi területet kapott vissza valamivel több mint 1 millió lakossal. A visszatért lakosságnak 84%-a volt magyar, a maradék szlovák vagy rutén. A vitatott városok közül Pozsony és Nyitra ugyan Szlovákiában maradt, de a magyar kultúra olyan fellegvárai kerültek az anyaországhoz vissza, mint Dunaszerdahely, Galánta, Érsekújvár, Komárom, Léva, Losonc, Fülek, Rimaszombat, Rozsnyó, Kassa, Munkács és Ungvár.

Itt van néhány kép Fülek "hazaérkezésekor" készültek:

Megható mikor a magyar katonák viszik a nemzeti lobogót felhúzni Fülek város főterére!

Itt pedig Fülek város polgárai üdvözlik a bevonuló magyar hadsereget. Fülek újból magyar föld... (sajnos alig hét évig)...

 

A második világháború után, a győztesek visszaállították a Trianoni határokat és újból idegenbe szakadtak városaink.

Mivel a győztes nagyhatalmak már a háború idején elfogadták Csehszlovákia 1937-es határainak felújítását, a szlovákiai magyarság ismét kisebbségi sorba kényszerült. A Beneš vezette csehszlovák politikai vezetés célja egy nemzeti kisebbségek nélküli csehszlovák nemzetállam létrehozása volt.

Az 1945. április 5-én kiadott kassai kormányprogram megvalósulását a következő időszakban kiadott elnöki rendeletek és a Szlovák Nemzeti Tanács által kibocsátott törvények biztosították (ez utóbbiak nem egyszer megelőzték a prágai intézkedést). Edvard Beneš rendelkezései elsősorban a németeket sújtották, azonban a magyarokról sem feledkezett meg. 1945. május 14. és október 27. között 143 dekrétum született, melyek közül 13 közvetlenül, körülbelül 20 közvetve érintette a két kollektívan bűnösnek tekintett etnikumot. Ezek közül valószínűleg Beneš 1945. augusztus 2-án kiadott 33. elnöki dekrétuma járt a szlovákiai magyarság számára a legsúlyosabb következményekkel. A rendelet – híven a kassai programban megfogalmazottakhoz – automatikusan megfosztotta őket állampolgárságuktól, ami a nyugdíj és más állami járadékok megvonását, az állami alkalmazásból való elbocsátást is maga után vonta. A magyar nemzetiségű magánalkalmazottak elbocsátását egy júniusban kiadott rendelet írta elő. Betiltották a magyar nyelv használatát a közéletben, kizárták a magyar hallgatókat az egyetemekről, feloszlatták a magyar kulturális egyesületeket, befagyasztották a magyarok bankbetétjeit. Lehetővé tették és szabályozták a németek és magyarok földjeinek elkobzását, melyekre cseheket és szlovákokat telepítettek.

Erről a Kassai erkélyről hirdette meg Eduard Benes dekrétumát 1945 augusztus 2-n. Az akkor megyeház erkélye szívbe szorító nekünk magyaroknak mikor csak ránézünk ma is Kassa főterén.

S ez a dekrétum a mai napig törvényben van, soha nem tették hatályon kívülre.

Frankhamisítás

A frankhamisítási botrány az első világháború után, 1925-ben tört ki Magyarországon. Az ügy gyökerei 1923-ig nyúltak vissza, amikor magyar jobboldali körök ezerfrankos bankjegyek tömeges hamisításával akartak bosszút állni Franciaországon a trianoni békeszerződésért, valamint pénzt biztosítani irredenta vállalkozásokra. A hamisítás a legfelsőbb magyar politikai kör, így Bethlen István miniszterelnök, Teleki Pál volt miniszterelnök tudomásával folyt. Miután azonban 1925 decemberében Amszterdamban letartóztatták a hamis frankot terítő magyar állampolgárokat, a botrány viharos gyorsasággal emelkedett nemzetközi szintre és Magyarországon is számos letartóztatásra került sor. A vádlottak azonban – akik hazafias okokat hoztak fel védelmükre – meglehetősen enyhe elbírálásban részesültek. Bethlen kormányfősége az ügyben való felelőssége miatt 1926-ban megingott, de végül a helyén maradt.

A trianoni békeszerződés (1920. június 4.) után az ország politikai elitje annak revízióját tekintette elsődleges céljának. A sérelemért – amelyet Magyarország a békeszerződés értelmében elszenvedett –, Franciaországot tekintették felelősnek. A revízió propagálását hamis frank előállításával próbálták katonatisztek, politikusok és közéleti személyiségek finanszírozni. A pénzhamisításnak a labilis gazdasági-pénzügyi állapot külön kedvezett. A trianoni szerződés felülvizsgálatának anyagi támogatása mellett gyengíteni kívánták a francia gazdaságot, befolyásolni a csehszlovák választásokat. A hamis frankokat – köszönhetően a rossz minőségnek – nem Franciaországban, hanem más nyugat-európai országokban, Hollandiában, Olaszországban kívánták beváltani.

A frank hamisításával évek óta foglalkoztak, kísérletezgettek, hogy bosszút álljanak Franciaországon. A hamisítás a budapesti Térképészeti Intézetben történt, amely a Honvédelmi Minisztérium felügyelete alá tartozott. Az eszközök – gép, papír, sajtó, boríték – főleg Németországból és Ausztriából érkeztek. A szükséges kellékek birtokában a legnagyobb címletűt, az 1000 frankost kezdték gyártani. A végeredmény 30 000 darab hamis, "bleu et rose" típusú ezerfrankos, amely közül 4400 jó, 9000 közepes és 16 000 rossz minőségű született. Ez a kék-rózsaszín francia bankjegy még 1890-ben került forgalomba, az 1842-es tervezésű fekete és az 1862-es kék ezerfrankos módosított, átszínezett változatát jelentette, tehát a dizájn már 81 éves volt 1923-ban, még 1842-ból származott. A francia bankjegyek biztonsági elemei ekkor a metszetmélynyomtatás (intaglio technika), polychrom (többszínű) nyomtatás és a vízjel, valamint a speciális minőségű, különlegesen vékony, de erős, hártyaszerű, jellegzetes francia bankjegypapír voltak. Ezek így együttesen a hamisítók számára szinte leküzdhetetlen akadályt jelentettek. Ezt az ezerfrankost a Banque de France a magyar hamisítási kísérlet miatt 1929-ben lecserélte a "Cérès et Mercure" típusra, majd 1933-ban a forgalomból is kivonta. A hamisítás végeztével a nyomdagépeket, nyomólemezeket és egyéb eszközöket megsemmisítették.

925. december 14-én Jankovich Arisztid huszárezredes Hollandiában lebukott, mikor hamis ezerfrankosokat próbált beváltani egy bankban. Őt és két társát a holland rendőrség lefogta a több millió hamis frankkal együtt. A nyomozás során egymás után buktak le a terjesztők Hamburgban, Koppenhágában és Milánóban. Magyarországon őrizetbe vették Windischgraetz Lajos herceget és titkárát, Rába Dezsőt, továbbá Nádosy Imre országos rendőrfőkapitányt. Őrizetbe vették továbbá a Térképészeti Intézet számos munkatársát is. A hamisításban közreműködött Windischgraetz társa, Arthur Schultze is. A botrány hamarosan elérte a magasabb köröket is: Bethlen István miniszterelnököt, Teleki Pál volt miniszterelnököt, akiknek közvetlen közreműködésük nem, de tudomásuk volt az ügyről.

A magyar bíróság előtt a vádlottak hazafias tettnek vallották cselekedetüket, ez enyhítette büntetésüket. Windischgraetz Lajost négy évre ítélték, ennek egy részét szanatóriumban és szállodákban töltötte le. Társa, Arthur Schultze idő előtt elhunyt. Nádosy Imre rendőrfőkapitányt 3 és fél évre ítélték el, de időközben kormányzói kegyelemben részesült és szabadon engedték. A feltűnően enyhe ítéletek kiszabása után a károsult Banque de France jelképes 1 frankot kért. A végeredményen különösebben nem meglepő az adott körülmények között, mivel az állami vezetők is az ellenzék lecsillapítására, a problémákról való elterelésre a trianoni békeszerződésből adódó sokkot és nacionalista dühöt gyakran felhasználták

Nem kellene  az Eurót is megpróbálni? Brüsszel megérdemelné.....