1818. július elsején látta meg a napvilágot Semmelweis Ignác, Budán, a Tabánban a mai Apród utca 1-3 alatti házban. És elmondhatjuk: nagy szerencséje volt édesanyjának és neki, hogy egészségben átvészelték a szülés és születés nehézségeit. Hiszen akkor még az „Anyák megmentője” nem gyakorolta orvosi hivatását, nem tette meg felfedezését.

Azt a ma már pofonegyszerűnek tűnő felfedezést, miszerint: nem árt, ha néha kezet mosunk. Esetleg fertőtlenítőszerrel…

A Magyar életrajzi Lexikon szerint a bécsi kórbonctani intézetben dolgozott mint boncolóorvos, egy idő után átkérte magát a szülészeti klinikára, ahol az orvostanhallgatók korabeli kiképzése is folyt. „Akárcsak a többi szülészeti intézetben, itt is igen nagy volt a gyermekágyi láz halálozási arányszáma, ellentétben a bábák oktatását végző másik bécsi klinikával, ahol ilyen betegségek ritkábban fordultak elő.

Velencei útjától Bécsbe visszatérve értesült barátjának, Kolletschka tanárnak tragikus haláláról. A törvényszéki orvostan tanára boncolás során szerzett fertőzésben halt meg, és Semmelweis átnézve a boncolási jegyzőkönyvet, megállapította, hogy barátjának kórbonctani lelete azonos volt a gyermekágyi lázban elhalt anyák kórbonctani elváltozásaival. Ennek alapján fogalmazta meg korszakalkotó megállapítását, hogy a gyermekágyi láz nem önálló kórkép, hanem fertőzés következménye” Ez volt az a hatalmas felfedezés, egy azóta már mindennapi aktusnak tűnő cselekedet, de akkoriban tényleg anyák asszonyok ezreinek az életét mentette meg.

Mert a szülés akkoriban nagyjából úgy zajlott, hogy a doktor úr besétált a szülőszobába – esetleg egyenesen a boncteremből, ahol a szülés miatt félbehagyott egy érdekesnek ígérkező boncolást – és levezette a szülést, annak rendje s módja szerint. Aztán néhány nap múlva csodálkozva tapasztalta, hogy az újdonsült mama elhunyt, az akkor szülőágyi láznak nevezett, gyógyíthatatlan betegségben. Mindenféle fura fertőzésben, amelyek persze megelőzhetők lettek volna egy alapos kézmosással, de akkoriban eszközök – mikroszkóp, stb. – híján mit sem tudtak a baktériumokról, vírusokról, a fertőzések, betegségek okozóiról. Mivel semmilyen kézzelfogható bizonyítékot nem tudott felmutatni elmélete igazolására – egyszerű logikai következtetéssel jött rá, mi okozza a fertőzéseket: a higiénia hiánya – kollégái nagy része mindközönségesen hülyének nézte és nem vette komolyan „légből kapott” elméletét.

Hiába próbálta mind a gyakorlatban, mind írásaiban népszerűsíteni a fertőzést megelőző eljárások szükségességét a nőgyógyászatban és a sebészet terén, mindenütt csak falakba ütközött. Szinte ismeretlen magyar orvosként nem mérkőzhetett meg kora tudományos „nagyjaival”, akik nagy része mereven elzárkózott gondolatai elfogadásától.

A gyakorlat hiába igazolta Semmelweiset, a tekintélyükre és – természetesen – a saját, téves elméleteikre hivatkozó akkori orvos-potentátok ott tettek keresztbe neki, ahol csak lehetett. És lehetett, mert Semmelweis maga sem volt egy könnyű ember…

1865 júliusában elmezavar jelei kezdtek mutatkozni viselkedésében. Ekkor szállították be a - nekünk, magyaroknak sajnos nagyon is ismerős - döblingi elmegyógyintézetbe. Széchenyi István is volt itt ápolt…

Itt, betegsége miatti agresszív viselkedése miatt olyan súlyosan bántalmazták az ápolók, hogy ennek következtében, két hét múlva, 1865. augusztus 13.-án belehalt ellátatlan sérüléseibe. A boncolási jegyzőkönyvben különféle sebesülések, például többszörös végtagtörés megállapítása is szerepel… „Megkötözve orvosi ellátás nélkül a sebei okozta vérmérgezésben hagyták elpusztulni.”

Furcsa tréfája a sorsnak, hogy éppen az végzett vele, ami ellen egész életében küzdött. A tragédia nem csak őt sújtotta, felesége később morfinista lett, Béla fia pedig öngyilkos.

Egy nagyszerű ember ért dicstelen véget, aki csak a kései utókor ismert el… "Tragédiája azt bizonyítja, hogy az igazság felismerésének a képessége nem elegendő, és hogy olykor könnyebb felismerni az igazságot, mint meggyőzni róla a kortársakat.

Mivel Semmelweis nem a tudományos kutatók útját járta, erőfeszítései, hogy korának orvosi közvéleményét meggyőzze, kudarccal járt. Amikor azonban egy évszázad távlatából visszatekintünk e makacs, meg nem alkuvó magyar forradalmárra, hiányosságai ellenére meg kell állapítani, hogy az orvostudomány egyik legnagyobb úttörője volt.”

Megosztás a facebookon