A legenda szerint 1598. március 28. éjszakáján Győr egyik tornyán a rézkakas elkukorékolta magát.

Miért volt fontos, hogy a derék és főként: fémből készült háziszárnyas kukorékoljon? Mikor a törökök a 15 éves háború elején, 1594-ben bevették a várat és a várost, Szinán nagyvezír egy rézkakast (más források szerint vasból volt az a kakas) kovácsoltatott, azzal a felkiáltással, hogy amíg a kakas el nem kukorékolja magát, és meg nem telik az alatta lévő félhold, a város a törököké marad.

Kellett nekik nagyon a Bécshez közel fekvő erősség, hiszen innen - közelsége miatt - közvetlenül tudták fenyegetni a Habsburg Birodalom fővárosát, Bécset. Győr bármikor a támaszpontjául szolgálhatott egy Bécs alá induló seregnek. Egyáltalán nem véletlen, hogy Győr hajdani parancsnokát, Ferdinand zu Hardegg grófot - aki, miután 1594. szeptember 29-én, 61 napos ostrom után, reménytelennek ítélte a védők helyzetét és feladta a várat a szabad elvonulás fejében - árulás és gyávaság miatt hadbíróság elé állították és rövid tárgyalás után, 1595. június 16-án kivégezték.

Az egyébként jól kiépített végvári rendszerbe beékelődő török erősség, igencsak „tüske lehetett a köröm alatt”, ezért, ahogy fordult a hadiszerencse és a tizenöt éves háború második szakaszában inkább a keresztény erőknek állt a zászló, rögtön felmerült Győr visszafoglalásának gondolata.

1597-ben történt az első kísérlet a város visszafoglalására, de III. Miksa osztrák főherceg sürgősen letett erről, miután kiderült, hogy magával az oszmán szultánnal, III. Mehmeddel kellene szembenéznie. Ugyanebben az évben azonban történt más is. Pálffy Miklós bevette Tatát egy remek trükkel. Petárdát robbantott. Ne a mai, szilveszter táján hajigált, bosszantó zajkeltőkre gondoljuk, akkoriban a petárda szónak egészen más jelentése volt. Johann Bernstein katonamérnök találmánya egy erős robbanószerkezetet volt, amit célszerűen felszereltek az adott várkapujára és berobbantották azt, utat nyitva az ostromlóknak a várba való bejutáshoz. Ha a petárda bevált Tatán, miért ne lenne jó Győrnél is?

Olyan fontosnak ítélték a város visszavételét, hogy 1598-ban az országgyűlésen megszavazott nagyobb adóból származó jövedelmet is a vár visszafoglalására szánták. Bár az ostromot csak későbbre tervezték, Adolf von Schwarzenberg már márciusban belefogott az előkészületekbe.

A harci eszközöket Komáromba úsztatta, a hónap végére pedig Pálffy Miklós és Don Lopez is megérkezett. Az összegyűlt 4-5 ezer főnyi haderő nem jelentett valami „döntő fölényt”, a várat ekkoriban meglehetősen nagy sereg védte, talán 3-4 ezernyi török.

Azért csak ennyi a tervezett hatezer fő helyett, mert a többiek a környéken békésen rabolgatva igyekeztek enyhíteni valamicskét az ellátási gondokon. A német főparancsnok tudott arról, hogy a törökök készletek, szállítmányt várnak Budáról. A szekérkaraván helyett azonban töröknek öltözött, törökül jól beszélő katonák érkeztek a Fehérvári kapuhoz, akik lefoglalták az őrséget, míg a többiek elhelyezték a petárdákat.

A törökök ugyan rájöttek, hogy a keresztények próbálnak „trükközni”, de elkéstek. Azt ugyan nem tudni, a két petárda közül miért csak az egyik robbant fel, de ez az egy is elég volt ahhoz, hogy beszakítja a kaput. Állítólag akkora volt a robbanás, hogy a súlyos faszerkezet egészen a vár közepéig repült.

„Kemény gyerekek” lehettek az álmukból felriadó janicsárok, mert kemény és öldöklő közelharcban csaknem sikerült kiszorítaniuk a várból az első támadóhullámot.

Maga a várparancsnok is, Ali, a győri beglerbég, testőrei élén ott küzdött soraikban. Igencsak szorult a keresztények kapcája, míg végül Pálffy döntött: leszállította lovaikról és gyalog küldte csatába huszárjait. Azok addig a berobbantott kaput biztosították az esetleges felmentősereg, vagy az élelmiszeres szekerekkel érkező törökök miatt.

Így már sikerült visszaszorítani az elkeseredetten védekező törököket, akik egészen a Szentdombi bástyáig vonultak vissza.

Egyesek szerint a törökök végső kétségbeesésükben, mások véleménye az, hogy „üzemi” baleset történt csata közben. Ma már - és az eredmény szempontjából - teljesen mindegy: a bástyában lévő lőporraktár felrobbant. A 600 fős keresztény veszteségnek körülbelül fele ekkor esett el.

A törökök hozzávetőleg 1500 embert veszítettek. Mire március 29-én felkelt a nap - akár kukorékolt az a bizonyos fémkakas, akár nem - már nem török lófarkas zászlók lengtek a vár fokán.

Az ostromban elesett a védők vezetője Ali bég is. Pálffy Miklóst grófi címmel jutalmazták hősiességéért.

A diadallal Győr visszatért a maradék Magyarországot oltalmazó erősségek sorába.

Megosztás a facebookon