1784. március 27-én született Kőrösi Csoma Sándor utazó, nyelvtudós, a tibetológia tudományágának megalapítója.

Csoma Sándor a Háromszékben található Kőrösön, egy elszegényedett, határőrszolgálatot végző kisnemesi család gyermekeként látta meg a napvilágot. Élete végéig tartó tanulmányait szülőfalujában kezdte meg, majd édesapja a messzi Nagyenyedre, a Bethlen Kollégiumba küldte őt. Ennek az volt a legfőbb oka, hogy Csoma a híres intézményben tandíjmentesen ülhetett az iskolapadba, oktatásáért fizikai munkával fizetett, miközben a tehetősebb tanulók mellett szolgadiákként, vagy tanítóként biztosította megélhetését

Kőrösi Csoma Sándor a kiváló professzortól Johann Gotfried Eichhorttól tanult meg arabul és törökül, majd 1818-ban visszatért Nagyenyedre, hogy az Eichhorntól kapott információk nyomán megtervezze közép-ázsiai kutatóútját. Bár a merész ötletet sokan ellenezték, Kenderesi Mihály és Gyarmathy Sámuel támogatta az ambiciózus férfit, akit előbb Zágrábba küldtek, hogy a szláv nyelveket illetően is kiegészíthesse tudását. Csoma 1819 őszén tért vissza Erdélybe, majd egy ideiglenes határátlépő engedéllyel novemberben örökre elhagyta Magyarországot.

Kőrösi Csoma Sándor 1821 tavaszán úgy döntött, hátrahagyja iratait, és álöltözetben indult tovább kelet felé, terveit azonban az afgán hegyvidéken dúló háború ismételten keresztülhúzta; Buhara helyett egy délre tartó karavánnal Kabulba, majd a mai Pakisztánban fekvő Lahore városába jutott. Csoma abban bízott, hogy a háborús zónát megkerülve eljuthat a magyarok rokonainak tartott ujgurok földjére, ezért az indiai Pandzsáb tartományba ment, majd elindult Kasmír felé, ám a Ladakh Királyság határán kénytelen volt visszafordulni.

Kőrösi Csoma Sándor 16 hónapon át a kolostorban Zanglanban dolgozott embertelen körülmények között, aminek eredményeképpen megszületett egy 30 000 tételből álló szójegyzék, az első tibeti szótár alapja. A tudós általunk nem ismert okokból 1824-ben arra kényszerült, hogy elhagyja a zanglai kolostort, miután pedig a láma – ígéretével ellentétben – nem követte őt, a férfi Szabáthu városába ment, és jelentkezett az ottani brit helyőrségnél. Csomának ekkor kellemetlen meglepetésben volt része, ugyanis az angolok bizalmatlanul fogadták, és hosszú ideig kutatták, hogy kémkedett -e a szikhek, vagy az oroszok számára. A magyar nyelvtudós végül meggyőzte a briteket kutatásai hasznosságáról, akik 50 rúpia havi ellátást biztosítottak neki, és elindították őt második tibeti útjára. Mielőtt visszatért mesteréhez, Kőrösi Csoma tett egy kitérőt az indiai Buszáhír tartományba, hogy az ottani buddhista iratokat tanulmányozza, ám a hindu lakosság körében nem talált megfelelő segítőtársat munkájához.

Ez a vállalkozás tehát kudarcba fulladt, így aztán 1826-ban Csoma már tényleg Tibetbe utazott, ahol Tethában, a phuktali lámakolostorban, majd 1827–30 között Kanamban tanult és kutatott. A magyar utazó ez idő alatt megalkotta az első tibeti-angol szótárat, rendszerezte a tibeti nyelvtant, és elkészítette a buddhizmus műszavainak angol gyűjteményét. A Bengáli Ázsiai Társaság 1830-ban Calcuttába hívta Kőrösi Csoma Sándort, aki ezután az egyesület számára küldött tibeti könyveket tanulmányozta, és az Asiatic Research folyóiratban publikált. A tudós 1834-ben adatta ki nyomtatásban élete fő művét, a tibeti nyelv szótárát, melyből 25 példányt Magyarországra is elküldött, a Calcuttába érkező adományokat pedig visszajuttatta a nagyenyedi diákok számára. Jóllehet, kutatásaival Kőrösi Csoma Sándor messze került eredeti célkitűzésétől, népünk őseinek felkutatásától, 1833-ban a Magyar Tudós Társaság levelező tagjainak sorába választotta.

A kutató 1842 áprilisában már Dardzsiling városáig jutott, ám a mocsaras tájon sűrűn gyilkoló malária hamarosan betegágyba kényszerítette őt, és e hónap 11-én kioltotta életét. A Himalája lábánál eltemetett Kőrösi Csoma Sándor személyében az egyik legjelentősebb magyar tudós távozott a földi világból, aki eredetileg azért indult Keletre, hogy megtalálja őseinket, ehelyett azonban egy addig homályba burkolózó népet ismertetett meg a világgal.

1858-ban gróf Széchenyi István halála előtt lefestette Csoma síroszlopát, bekereteztette, és az alábbi feliratot vésette bele:                   1846

„ Egy szegény árva magyar, pénz és taps nélkül, de elszánt kitartó hazafiságtól lelkesítve – Kőrösi Csoma Sándor – bölcsőjét kereste a magyarnak, és végre összeroskadt fáradalmai alatt. Távol a hazától alussza itt örök álmát, de él minden jobb magyarnak lelkében."

Megosztás a facebookon