A II. világháború során Európa átalakult, a német fegyverletétel utáni „rendezés” is ezt mutatta. Franciaországra többé nem lehetett nagyhatalomként tekinteni, és Nagy-Britanniáról is kiderült, az Egyesült Államok segítsége nélkül erőtlen szelleme régi önmagának. A Szovjetunió és az USA azonban olyan erőről tett tanúbizonyságot, hogy leírásukra új fogalom született: szuperhatalom.

Sztálin előre ment.

Mire Németország letette a fegyvert, gyakorlatilag minden le volt már játszva, a Teheránban, Jaltában és Potsdamban megkötött egyezségek szellemében zajlottak a béketárgyalások. Sztálin törekvése saját szempontjából teljesen érthető volt. A II. világháború megmutatta, hogy a két és fél évtizeddel korábban létrehozott „versailles-i rendszer” mit sem ért.

A németek „megfékezésére” – többek között Magyarország területének bő kétharmadából – létrehozott kis államok képtelenek betölteni szerepüket ugyanúgy, ahogy Franciaország és környezete sem ért fabatkát sem Hitler ellen. Az előbbi úgynevezett „cordon sanitarie” célja volt egyúttal a Szovjetunió elszigetelése is, így Sztálin egyszerűen megszállta a közép-kelet-európai országokat, haderejét közvetlenül az ellenséges Németország határaira vonta.

A lehető legrosszabb helyzetben voltunk.

Innentől kezdve gyakorlatilag Magyarország sorsa is meg lett pecsételve, ám jogos a felvetés, miszerint ettől még meg lehetett volna állapítani az etnikai viszonyokhoz sokkal jobban alkalmazkodó, „igazságosabb” határokat. Miért nem így történt? Azért, mert térségünk kis népei a „nagyok” közül egyáltalán nem érdekeltek senkit.

A kicsik szintjén is rendkívül hátrányos helyzetben voltunk, nézzük az egészet a győztes nagyhatalmak szemével. Horthy kiugrási kísérlete kudarcot vallott, a nyilas kormány pedig valóban a végsőkig és teljes erővel támogatta a Harmadik Birodalmat.

Velünk szemben viszont ott volt Csehszlovákia, a náci agresszió áldozata. Románia, amely az utolsó pillanatban fordítva egyet köpönyegén harcba szállt a németek ellen és a győztesek oldalán fejezte be a háborút. Jugoszlávia pedig ugye az az ország, amely partizánjai által gyakorlatilag önmagát szabadította fel. Sztálin és Truman Potsdamban .

Még három falu Ebben az összefüggésben nyilván nem volt olyan nagyhatalom, amely akár csak megfontolt volna magyar területi igényeket. Csehszlovákia követelését viszont jogosnak ítélték. Északi szomszédunk katonai stratégiai okokkal indokolva nyújtotta be igényét öt falura a Duna jobb partján Pozsony mellett.

Végül hármat hagytak jóvá, Dunacsún, Horvátjárfalu, Oroszvár elcsatolásával Magyarország újabb 62 négyzetkilométernyi területet vesztett.

Az 1947. február 10-én aláírt párizsi békeokmány főbb pontjait tekintve „rosszabb” volt Trianonnál:

Visszaállította Magyarország 1937-es határait, ebben a kérdésben viszont szigorúbb volt Trianonnál, mert Csehszlovákiának juttatott még három falut a Duna jobb partján:

Horvátjárfalut, Oroszvárt és Dunacsúnt.

Ezzel északi szomszédunk „védhető hídfőt” nyert Pozsony térségében.

A Versailles-i dokumentummal ellentétben nem fogalmazott meg kisebbségvédelmi rendelkezéseket. Hazánkat 300 millió dollár jóvátétel megfizetésére kötelezte, amiből 200 millió a Szovjetuniót, 70 millió Jugoszláviát, 30 millió pedig a csehszlovák államot illette.

A hadsereg létszámát 70 ezer főben szabta meg, de engedélyezte nehézfegyverzet és légierő fenntartását.

Elrendelte a Vörös Hadsereg Magyarországon állomásozó egységeinek kivonását, csupán akkora haderő jelenlétét tette lehetővé, amit az Ausztriában állomásozó szovjet csapataikkal való kapcsolattartás indokolt.

Magyarország határait tehát 1947. óta nem a trianoni, hanem a párizsi szerződés tartalmazza, innentől kezdve pedig Trianonra hivatkozni legfeljebb elméletben lehet, gyakorlatilag értelmetlen.

Ezért van "csak" 93 ezer négyzetkilométerünk......

Megosztás a facebookon