Miskolc: Labanc Anna-ügy.

Folytatom a rejtélyes halálestek sorozatát. A Múlt alkalommal a Tiszaeszlári Solymosi Eszter estetét írtam meg, ma pedig a Miskolci Labanc Anna gyilkosságról írok pár mondatot:

Hajnali 4 óra 10 lehetett, amikor a nővérszálló sarkán befordult egy éjszakai mulatságból hazafelé tartó házaspár, akik egy női ruhába öltözött, furcsa járású férfit láttak távolodni. Nem sokkal később a belváros felé látták őt lélekszakadva rohanni, immáron megszabadulva női ruhájától. Az elkövetőn és a szemtanún kívül senki nem volt az utcán. A gyilkos fegyver nem került elő, a találgatásokon kívül semmi nem volt a nyomozók kezében. Azóta sem lehet tudni, hogy ki volt az a rohanó férfi. Férfi volt egyáltalán?

A lány 23 éves volt, amikor egy csendes tavaszi hajnalon valaki bekopogott a megyei kórház nővérszállójának földszinti ablakán. Anna kihajolt, ekkor csapott le a gyilkos. Hogy ezt az ablakon keresztül, a lány haját megragadva vagy a szobába bemászva tette, arról megoszlanak a vélemények, annyi azonban tény, hogy Annát a gyilkos legalább 6 késszúrással sebezte meg. A fiatal ápolónő még kitámolygott a szálló előcsarnokába, majd ennyit mondott: „Nem akarok meghalni, mentsetek meg!”. De már késő volt, az orvosok nem tudtak segíteni. Anna a műtőasztalon meghalt, a kezében egy gombot találtak. Utólag kiderült, hogy a gomb egy pongyoláról való, amit száradni tettek ki a nővérszálló elé, ebbe bugyolálta be magát az elkövető, a gomb dulakodás közben kerülhetett Anna kezébe.

Április 19-én lesz 48 éve, hogy Labancz Annát, a gyönyörű szemészeti ápolónőt rejtélyes körülmények között meggyilkolták. Generációk nőttek fel azóta, mind az ügyön dolgozó rendőrök, mind pedig a gyilkossággal ilyen-olyan módon hírbe hozott szemtanúk, gyanúsítottak nyugdíjas éveiket töltik vagy nem is élnek már. Csakúgy, mint az áldozat, aki ma 71 évesen, boldog nagymamaként nosztalgiázhatna unokáinak fiatal éveiről.

Anna meggyilkolását a magyar kriminalisztika egyik leghíresebb eseteként tartják számon, melyről több könyv is született. Bár sokan sokféle teóriát felállítottak az esettel kapcsolatban, az ügy – nyomozói nyelven szólva - döglött akta, ami 20 évvel a gyilkosság után elévült az elkövető pontos kilétének feltárása nélkül. Ennek ellenére többen a mai napig kutatják, vagy épp tudni vélik a tettes kilétét. 48 év távlatából bátran ki lehet jelenteni, hogy Labancz Anna meggyilkolása köré valóságos mítosz épült, a lány halálával vált legendává.

Abban szinte mindenki egyetértett, hogy a gyilkosság hátterében féltékenység, szerelmi dráma állhat. Az ekkor elinduló bűnügyi tévés műsor, a Kékfény országos hírnevűvé tette az ügyet, kis túlzással egész Magyarország a gyilkos kilétét találgatta. Gyanú árnyéka vetült féltékeny és dühös férfiakra, nőkre, kikosarazott hódolókra, akik lehettek orvosok, mérnökök, fiatalok és idősek egyaránt. A rendőrség szinte mindenkit kihallgatott, akinek bármiféle indítéka lehetett Anna meggyilkolására. A találgatások miatt családok szakadtak szét, karrierek mentek tönkre, emberéletek futottak zátonyra. „Volt olyan orvos, aki Miskolcról Sátoraljaújhelyre költözött, de ott is rajta maradt a bélyeg. A pletyka és a suttogás elől Budapestre menekült özvegye pedig érdeklődésünkre telefonon annyit mondott, a Labancz Anna-ügy tönkretette családi életüket.” – fogalmaz a Népszabadság egy 2006-os cikke.

A rejtélyt nyomozók generációi igyekeztek megoldani, sokaknak rögeszméjévé vált a Labancz-gyilkosság. Az aktákat 20 évig adták kézről-kézre, nyugdíjba vonuló rendőr a zöldfülűnek, hátha kiszúrnak valami újat, valamit, amit elődjük nem vett észre korábban, de a megoldáshoz senki sem jutott közelebb. Hosszú évtizedeken át a Labancz Anna-ügy volt az egyetlen olyan gyilkosság a Borsod megyei nyomozóhivatalnál, melynek tettese ismeretlen maradt. Gyanúsítottat is csak egyet sikerült megnevezni - azt is 1990-ben - azonban terhelő bizonyítékok hiányában őt is elengedte a rendőrség. Az ügy - az akkori jogszabályok értelmében 20 év után - elévült, a több ezer oldalas nyomozati anyagot megsemmisítették.

Labancz Anna meggyilkolásával kapcsolatban számos egyéb teóriát lehet még olvasni: egzisztenciáját féltő, nagy nevű orvos elkövetőről pusmogtak, vagy a támadást követő furcsaságokat magyarázták ilyen-olyan elméletekkel. Bár az ápolónő erkölcsi tisztaságáról is megoszlottak a vélemények, egy biztos, semmi olyat nem tehetett, amiért halált érdemelt.

Az elmúlt csaknem 50 évben sokak rögeszméjévé vált a Labancz Anna-ügy, többen biztosan állítottak, hogy tudják, ki a lány gyilkosa. A probléma azonban az, hogy mindenki mást gondolt annak.

És, hogy tovább borzoljam a kedélyeket: ha ebben a pillanatban besétálna valaki a rendőrségre, hogy feladja magát Labancz Anna gyilkosaként, már nem tehetnének vele semmit. Az ügy ugyanis 28 éve elévült.

 

Ajánló
Kommentek
  1. Én