„Korán reggel kétlovas kocsival indult el Tarcsáról Gyarmatra, vele ment egy kilenc éves a kisfiú is – kezdte mondandóját az ávós kihallgatók előtt Molnár Sándor. – Az anyja kérte, hogy vigyem el a gyereket. Felültünk a szekérre s indultunk. Gyékény, szekérkötő kötél, vendégoldal, gúzs, vasvilla, kenyér és szalonna, vizeskanna, veder krumpli, tördelt tészta, fokhagyma, vereshagyma, üllő, kalapács, fejsze, pokróc, öregpaplan, üres zsák s viharlámpa volt a poggyász.

Azért mentem Gyarmatra, hogy a kataszteri hold búzámat és az árpámat learassam. Arra számítottam, hogy három nap alatt végzek a munkával, aztán visszatérek Köröstarcsára. Sanyival a lóról beszélgettem menet közben, meg arról, hogy én aratok, ő pedig gyűjti a gabonát.

Körösladány főterén megálltam itatni, de az nem tartott tovább negyed óránál. A szeghalmi vasútállomásnál itattam megint. Délután kettő körül érkeztünk a sógorom, Gy. K. tanyájára. Hosszú, lomha kaszát kértem tőle, mert azzal kényelmesebb dolgozni. Sógorom K. L.-lel állt a lógereblye mellett, T. L. tanyás volt még ott, T. I.-né a konyhában tartózkodott. K. heccelt a lovakkal, hogy micsoda állatok ezek, négy ilyet összetöretne két bivallyal.

A sógor nem szívesen adta a kaszát, mert mindenki használja, sűrűn kibánnak az élivel. Sanyi gyerek arról faggatott, hogy mettől meddig az én földem. Közben befutottunk a kunyhó elé. Kivezettem a lovakat a zabföldre, kinyűgöztem, béklyót tettem a lábukra. Hozzákezdtem kaszálni, s közben odaszóltam a gyereknek, hogy lefekhet, ha akar.

Vágtam a búzát, a tábla másik oldalán jöttem vissza. Láttam, hogy alszik Sanyi a kabáton. Húztam tovább, megint kerültem egyet, akkor felébredt a fiú. Egyből azt kérdezte: gyűjthetem már? Igen. Megmutattam neki, hogy a petrencéket hogy csinálja. Naplementéig húztuk az igát, a gyerek mindent összegyűjtött, amit levágtam.

Éjszaka a kunyhó előtt aludtam el a zsákon, a fiú pedig odabent. Hajnali háromkor keltem, megitattam, aztán a zabföldre vezettem a lovakat. Felébredt a gyerek is, megmosakodott. Kaszálni kezdtem, Sanyi gyűjtött. Erősen felmelegedett a levegő, forgószél támadt, de nem pihentünk.

Csak akkor fújtam kicsit, mikor K. L. dűlőbiztos érkezett. Köszönt, kezet fogtunk. A csordakútnál akart inni, de megkínáltam a miénkből. A kévénél tartottam a kannát, két fedő friss vizet töltött belőle magának. Krumplit vettem elő az ebédhez, mert tésztalevest gondoltam főzni.

Kivittem a katlanhoz a tálat, hogy ott öntök rá vizet. A bográcsot rátettem a katlanra. Nyolc téglából rakták ezt a katlant hosszúkás alakban, a szájával szemben háromujjnyi rés, ahol a füst jár ki, de a szikra is kijöhet gátlás nélkül. A gyerek hozott oda jó félkévényi napraforgót és csutkaszárat. Rakosgatta a tüzet, én meg addig a vederrel meregettem a piszkot a kútból.

Egyszer csak azt láttam, hogy kigyulladt a száraz fű, s kezdett gyorsan terjedni. Belekapott a szénába. A gyerek kiáltott nekem, hogy nézze már, Sanyi bátyám, ég a fű! Vigyed a vedret, locsold! A fiú az égő fűre pacskolta a vizet a kezével, ám a szél a vetett zabtábla felé vitte a tüzet.

Sanyi jött-ment a vederrel, én pedig öntöttem bele a vizet. Kiabáltam, hogy segítség, tűz van, amire felfigyelt a szomszédban arató ember. Aztán ő húzta a vizet, én pedig locsoltam. Máté János is futott, lekapta a zsákot a szekérről, én elocsoltam, ő meg végighúzta a tűzsávon, így próbált oltani. A tűz még az erdőbe is belekapott. Egyre többen jöttek oltani, köztük három rendőr.

Az igyekezet sikerrel járt, mire a tűzoltók befutottak, már nem égett a tűz, csak a pernyét locsolták. Láttam, hogy megégett a kunyhó, a fák kérge, s a zab olyan háromméternyi szélességben.

” „Osztályhelyzeténél fogva hová sorolja magát?” – hangzott az ávéhás százados kérdése Molnár Sándorhoz. „A középparasztsághoz. De most, hogy ki tetszett mondani, kik a kulákok, már tudom, hogy én is az vagyok. A kulákok ellenségei a demokráciának, tehát én is ellensége vagyok a demokráciának.

Mégpedig azért is, mert 39 és fél hold földem van, ráadásul apám a Magyar Élet Pártja mellett foglalt állást, s 1930-ig én is tagja voltam a Független Ifjúsági Szövetségnek.

Az FKGP-be önként léptem be, szavazatomat is rájuk adtam.

– Bűnösnek érzi magát?

– Igen. Olyan területen gyújtottam tüzet, ahol száraz volt a fű. Ha ráöntöttem volna a veder vizet, elalszik a tűz, ezzel szemben hagytam, hogy a tízéves gyerek vigye a terhet. Veszélyeztettem a vetésünket, rongáltam a vagyont, ezért vállalom a büntetést.

– Mivel foglalkozik az apja?

– Apám velem együtt gazdálkodik 44 holdon. Ebből 15 hold füzesgyarmati, 9 hold köröstarcsai szántó, a többi legelő. 1931-től kezdődően laktam külön háztartásban az apámtól, mivel akkor nősültem meg. 1942-ben költöztem Füzesgyarmatra, onnantól ritkábban jöttünk össze.

– Kik tevékenykednek a Magyar Élet Pártjában Köröstarcsán?

– T. I. bíró és D. I. törvénybíró agitált a MÉP érdekében. Utóbbi szedte a pénzt, de úgy emlékszem, pár évig csendőrködött is őrmesteri rendfokozattal. Továbbá B. I. esküdt és könyvtáros, V. I. elöljáró egyszerű tagként, Sz. K. és Gy. B. gazda látogatta a kört. Mások mellett P. L. elnök is beszédeket tartott, szervezett, agitált, de például Sz. J. községi írnok szintén rokonszenvezett a MÉP-pel. Apám nem viselt ott tisztséget, csak tag volt.

– Mit tart fontosnak a saját életéből?

– Köröstarcsán születtem, öt évig jártam iskolába, utána disznókat és lovakat őriztem felesben. Később cséplőgéphez mentem fűtőnek, majd megnősültem. A feleségem harminchat holdat hozott a házasságba, apámtól két lovat, kocsit, tehenet kaptam. Megszületett a lányom és a fiam, aztán beléptem az FKGP-be. Tisztséget nem vállaltam, csak fizettem a tagdíjat, biliárdozgattam, fröccsözgettem. Nemrégiben ment férjhez a lányom, Jolán.

– Ki tart fenn a Nyugattal vagy Jugoszláviával levelezést?

– V. A. szőlőmunkás, aki Ausztriából szokott leveleket kapni. Hogy mit írtak neki, s ő mit válaszol, arról fogalmam sincs. Csomagot nem küldenek neki. Mást nem tudok mondani.

– Beszéljen M. J.-ről!

– A tarcsai tanyán lakik, tagja a Défosznak, mutatta is a könyvét. Annyit tudok róla, hogy nemrégiben lovat vett a békéscsabai hetivásáron, azzal a lóval nekem és a sógoromnak húzatott ekekapát. Ezért én nem fizettem neki semmit, mert nekem ő unokabátyám, és szívességből tette.

– Beszéljen a feleségéről!

– Füzesgyarmaton lakott, mielőtt ajánlás által elvettem. Három-négy hónapig udvaroltam neki. A vasárnapi ebéd után az ablakba ül ki a feleségem, nézegeti a járkálókat, ugyanis kövesútnál lakunk. Hogy miért ül ki? Nem tudom. Ő azt mondja, időtöltésből. Nem megy sokat szomszédolni, mert kissé önző és szűkszavú. Tavasszal járt utoljára templomban, amikor a tanító urat temették. Nem politizál, inkább a nehéz helyzetünkön kesereg sokat, hogy még ruhája sincs. Nekem sincs.

– Ki vette el a lányát?

– H. K. tanítóhoz ment férjhez Tarcsán. A tanító úr Békéscsabán felső mezőgazdasági iskolát végzett, de nem fogott földművelésbe, mert nem egyezett az apjával. Orosz fogság után előbb kisegítő tanítóként alkalmazták, utána rendszeresítették. Tagja az MDP-nek.”

(Mindez részlet a jegyzőkönyvből, amit Molnár Sándor kihallgatásán készített az ÁVO.

Az ávéhások tanúvallomásokat is rögzítettek, egyebek mellett a kilenc éves  gyermekét.

E tanúvallomás hitelessége azért is kérdőjelezhető meg, mert olyan mondatokat adtak a fiú szájába, amelyek jelentését nem ismerhette. De nem sokkal maradt el ettől a többi tanúvallomás feltűnő manipuláltsága sem. Példának okáért A. J. így emlékezett: „Molnár egyáltalán nem igyekezett úgy oltani a tüzet, ahogy az elvárható lett volna. Egyetlen vederrel a kezében sétált a kút felé. Sőt kijelentette, hogy ő nem olt tovább, nincs értelme.

Izgatottság vagy sajnálkozás sem látszott rajta.” Szintén Molnár Sándor ellen tanúskodott T. J., és előrángatták K. K.-t, akinek semmi köze sem volt a tűzesethez. „A köröstarcsai menhelyről kerültem Molnár Sándor gazdálkodóhoz. Állatokra vigyáztam, disznókat etettem. A munkámért nem fizetett, csak azt adta, amit megettem.” T. I. tanú sem éppen mentegette Molnár Sándort, a tűzzel kapcsolatban gondatlansággal és felelőtlenséggel vádolta, de politikailag is igyekezett lejáratni: „Megmondtam Molnárnak, hogy a búzája gyengébb minőségű, mint a szomszédaié. Ennek okát abban láttam, hogy szerintem nem jól művelte meg a földjét, vetés után nem lett volna szabad hengerelni. Molnár erre azt válaszolta, hogy hiába dolgozik a földjén, nincs haszna, mert a termést muszáj beszolgáltatni.

Máskor azt hangoztatta, hogy hamarosan mindenkitől elveszik a földet, állami birtokok lesznek, mint a Szovjetunióban. Hozzáfűzte, hogy mostanság olyan emberek irányítják az ország sorsát, akik írni sem tudnak. Szerinte ezek a személyek a múltban kondásnak sem voltak jók.

” Gy. K. ezt tette hozzá: „A száraz időjárás hetek óta tartott, a legelő teljesen kiszikkadt. Minden falusi ember tudja, hogy ilyenkor a legkisebb szikra is tüzet okozhat. Láttam, hogy komoly baj lehet, ezért vizes pokrócot készítettem, avval próbáltam megakadályozni a tűz tovaterjedését.”

A per koncepciós jellegét támasztja alá az a környezettanulmány, amelyet S. I. államvédelmis nyomozó készített Molnár Sándoréknél. Ebből idézek: „Molnár Sándor apja erősen jobboldali beállítottságú, amit legjobban az bizonyít, hogy a felszabadulás előtti választások előtt agitált a MÉP mellett. Maga Molnár Sándor a múltban állandó munkást, éves cselédet alkalmazott, árvaházból gyerekeket hozott ki azzal a szándékkal, hogy őket a lehető legjobban kizsákmányolja. Az egyik menhelyest azért verte meg, mert az szerinte színlelte a betegséget, nem akart dolgozni. Kifizetéskor a munkásainak sohasem adta meg azt a bért, amiben előzőleg megállapodtak. Politikai megbízhatóságáról annyit, hogy a felszabadulás előtt az FKGP-nek és a MÉP-nek volt tagja. A kisgazdáknál Nagy Ferenc jobboldali politikáját képviselte. Az 1947-es választások előtt a Pfeiffer-, majd a Sulyok-párt agitátora lett, leginkább a kulákokat igyekezett mozgósítani. Felesége kulákcsaládból származik, férjének befolyása alatt áll. Az utóbbi időben keveset tartózkodik a községben, kint lakik a tanyáján. Amikor a faluba jön, rossz ruhába öltözik, hogy szánalmat keltsen. Mindenre elszánt ellensége demokráciánknak.”

Az államvédelmi hatóság békéscsabai osztályáról rendszeresen jelentéseket küldtek Budapestre, hogyan áll Molnár Sándor ügye. Tárgyalására, amely a megyei bíróságon zajlott, „megbízható”, párttag bírót és ülnököket választottak ki.

A koncepciós jelleget utólag még inkább kidomborítja, hogy a tárgyalást a rádió közvetítette.

Ezek után nincs mit csodálkozni az ítéleten: kötél általi halál, amelyet azonnal végrehajtottak.

A koncepcióra az is utal hogy Szegedi Albertné tanácselnöknő, reggel így telefonált Budapestre a párt központba: "Elvtársak ma kulákot akasztunk"

Tehát az ítélet előre meg volt szabva.

A rendszerváltásnak kellett elérkeznie ahhoz, hogy a Magyar Köztársaság Legfelsőbb Bírósága Molnár Sándor leszármazottainak a kezdeményezésére kimondja: az ítélet törvénysértő volt. Molnár Sándor nem követett el szándékos gyújtogatást, idegen vagyon veszélyeztetése meg sem fordult a fejében.

A békéscsabai városházán az idén avatták fel Molnár Sándor emléktábláját.

A tanú egy megfélemlített, halálra rémült tízéves kisfiú, a tárgyi bizonyíték egy ávós őrnagy által a bíróság asztalára tett néhány szál fű…

A nagy nyilvánosságnak szánt, statáriális tárgyalást a tanácsháza nagytermébe már be nem férő tömegnek hangszórón közvetítették ki a térre.

Az ítélet kimondását jeges döbbenet fogadta.

Megosztás a facebookon