Napi gondolatok...

Hortobágyi páncéloscsata

jonastibor

2018. október 9., kedd 11:59

1944. október 9-én kezdődött a hortobágyi más néven alföldi, vagy debreceni páncéloscsata (bár az utóbbi téves elnevezés, mert Debrecentől még jó távol zajlott le ez az csata.) A második világháború egyik 1944-ben lezajlott ütközete volt.

A szovjet hadvezetés megindította a rohamot Magyarország és Románia felé, ahol a német hadosztályokkal kiegészült csapatok a szovjetek megállítására készültek.

Románia azonban augusztus 23-án átállt a szövetségesek oldalára. Sokadjára elárulva szövetségeseit.

Így a szovjet csapatok lerohanták a német–magyar csapatokat, akik minden eszközzel védekeztek, és végül megállították az oroszokat, akik így nem tudták bekeríteni a Kárpátokban harcoló csapatokat. A csatában a szovjetek a gyorsaság kedvéért felhagytak az úgynevezett mély hadművelet elveinek megfelelő, begyakorolt eljárásaikkal és egyfajta „szovjet villámháborút” szerettek volna megvalósítani, de erre a németekétől eltérő vezetési elveik, tisztjeik képzettségi szintje és csapataik szervezete nem tette őket alkalmassá.

A szovjetek elfoglalták a Tiszántúlt, közelebb kerültek Budapesthez, a Kárpátokban is visszavonták előlük a magyar 1. hadsereget. Ám kitűzött céljukat: a Dél Hadseregcsoport zömének bekerítését és szétzúzását nem sikerült végrehajtaniuk.

A harcokban a szovjet-román egységek mintegy 525-637 páncélost és 84 ezer katonát, a német-magyar erők 270 páncélost és 35 ezer katonát vesztettek.

A csatára emlékeztet mementóként a Hortobágy községben kiállított tank.

Anno a tank mellett álltam nem is olyan rég. Végignézve a sík rónán, szemem előtt megjelent az akkori kép füst, lőporszag, halottak látványa sebesültek nyöszörgése.....Emlékezni kell!

Azért is írok, ilyen blogokat ami felidézi a múlt és a magyar történelem szenvedéseit!

Megosztás a facebookon

1944 október 6 Zsadány

jonastibor

2018. október 6., szombat 14:13

0 Hozzászólás

A második írásom ma kissé nyers lesz, mert megosztja a közvéleményt. Október 6 községünk felszabadulása a fasiszta elnyomás alól. Gyermekként sok ünnepben volt részem a községháza előtti emlékműnél ahol szovjet tisztek is emlékeztek egy itt elhunyt ukrán - szovjet katonára ki ezen emlékmű alatt van eltemetve. Egy időben ki volt téve a névtáblája, de a "rendszerváltás" után azonnal levették a vörös csillaggal együtt.

Ezen felszabadulásról van néhány gondolatom ami elüt a község elöljáróinak nézeteivel. Nos.

A magyar 3. hadsereg arcvonalán október 5-éről 6-ára virradó éjjel több helyen is folytak kisebb jelentőségű harcok. A VIII. hadtest sávjában Mezőkovácsházánál és Kunágotánál század erejű ellenséges előretöréseket vertek vissza. A szovjetek Kétegyházát zászlóalj erővel támadták. Ezzel egy időben erős tüzérségi előkészítés után 04 óra 30 perckor déli irányból nyolc önjáró löveg támogatásával több zászlóalj indított támadást Gyula ellen.

Rövid, mindössze 10 perces tüzérségi előkészítés után, 04 óra 30 perckor a „Plijev” lovas-gépesített csoport erői megindították rohamukat. A 7. gépesített hadtest Kevermes, Dombegyháza és Kisiratos körzetéből Újkígyós–Kondoros–Endrőd–Dévaványa–Kisújszállás vonalában, a 4. gárda-lovashadtest Vásárhelyi-major, Lökösháza és Breda-major körzetéből Elek, Kétegyháza, Békéscsaba, Mezőberény, Körösladány, Szeghalom, Füzesgyarmat és Püspökladány felé, a 6. gárda-lovashadtest pedig Székudvar, Sikló és Simánd körzetéből Gyulavári, Doboz, Vésztő, Darvas és Földes irányában lendült támadásba.

A másik hadosztály Gyula után Sarkad-Kersztúr -Mezőgyán -Zsadány vonalon vonulnak Komádi felé hogy ott egyesüljenek.

A lovashadosztályok 134harckocsiezredeinek és a hadtestek önjáró tüzérezredeinek páncélosait összevontan alkalmazták. Az 53. hadsereg 25 perces tüzérségi előkészítés után lendült támadásba. A hadseregnek alárendelt 18. harckocsihadtest két menetvonalon Orosháza felé tört előre. A hadtest főerői Kunágota– –Magyarbánhegyes–Pusztaföldvár–Orosháza, egy harckocsidandára és egy gépkocsizó lövészzászlóalja pedig Mezőkocsácsháza–Kaszaperpuszta– –Orosháza dél irányában indított támadást

A 4. gárda-lovashadtest 6-án hajnali 04 órakor Komádinál elérte a Sebes-Köröst, és csapatai az épen maradt hídon 08 óráig át is keltek a folyón. A tovább támadó szovjet lovasság harckocsi-támogatással menetből birtokba vette a környéket. A magyar hadsereg visszavonulása következtében Komádi és a Tisza között mintegy 150 kilométeres hézag keletkezett a német 6. hadsereg nyugati és a mozgásban lévő magyar csapatok keleti szárnya között. Itt harcképes német–magyar erők egyelőre nem voltak. A Tisza átkelői Szolnoktól egészen a hadseregcsoport déli sávhatáráig csupán egyetlen napi menetre voltak a szovjet csapatok előtt.

Na itt találom a kutyát elásva. Községünk vezetője az elmúlt években azt hangoztatta hogy Zsadánynál erős harcok voltak és a magyar hadtest Nagyszalontáig nyomja vissza a szovjet erőket. Ráadásként a szovjetek itt Zsadányban kivégeznek 10-14 ukrán katonát! Helyét egy időben emléktáblával jelölte. Majd évekig a zsadányi temetőben nyugvó katona sírját megbolygatva három sírhalmot emelt, hogy itt három magyar katona esett el a harcok alatt.

Mindezt cáfolom sőt, a levéltári dokumentumok alapján és régi öregekkel való beszélgetésem folytán tudom az igazságot.

A szovjetek úgy mentek itt keresztül október 6-n mint kés a vajon, több települést elfoglalva.

Zsadányban nem voltak kivégzések, két okból is, mert egy az ukránok szövetségben állnak a szovjet hatalommal akkor miért végzik ki saját katonáit. Kettő, ezt soha senki nem állította rajta kívül, nem is tudom kitől vehette ezt a baromságot, hisz soha senki nem beszélt erről nekünk.

Zsadányban a mostani Coop bolt előtt a volt HámánK. Krt-on volt egy barikád, akik mellett csak néhány katona teljesített szolgálatot.

A szovjet csapatok Mezőgyán felől érkeztek Zsadányba, ennek emlékét őrizte sokáig az utca név is Vörös hadsereg utca. Ma Mezőgyányi út. Néhány tüzér ágyú, a mezőgyányi útra lővegelt, a szemben lévő kiserdőből. A löveg helyek még gyermek koromban megvoltak, sokat jártuk körbe ezeket a helyeket. Innen támadták a szovjet csapatokat de hamar, hátrahagyva mindent, menekültek tovább.

A Hámán K. barikádnál, tűzharc fogadta a bejövő csapatot, de már ekkor csak két katona maradt az állomás helyén a többi elmenekült. Ekkor még a falu majdnem itt kezdődött, nem a jelenlegi helyén. Szóval az egyik magyar katona ekkor lőtte meg az Ukrán - Szovjet katonát. Mivel nem tudtak betörni, ezért a Hunyadi utcán, ma Lengyel Ferenc utca felől a Korhány folyón átkelve néhányan támadja hátba ezt a két harcoló felet, kiből az egyik katona halálos lövést kap.

A másik elszaladt a főút felé, többet nem tudunk róla.

A halott magyar katonát, akkor délután a mai bolttal szemben lévő mai Fábián portára húzzák be, és az éjszaka folyamán néhány utcabéli viszi ki a temetőbe és hantolják el titokba.

Tehát csak egy katonát, és fejjel az út felé.

Ez így volt legalább 60 éven keresztül, mikor is az én közben járásomra, gyűjtésemre, és Egeresy Attila bácsi segítségével egy sírkövet emeltünk a hant felé.

Majd a felsőbb hatalom ezt megcáfolja, de bizonyíték hiányában és három sírhantot emel, oda, de a sírkövet is elforgatja, a temető rendbeli temetkezés szerint......

Nem tudom, ki hogy van véle, ki hogy ismeri, ezen történetet, várom hozzászólást akár privátban is.

Viszont ez a valós történelmi esemény, nem pedig az elferdített történet, hatalmas harcokról, kivégzett foglyok és három katona sírjáról......

Szerintem ideje lenne visszaállítani mindent, eredeti formába, úgy mint a sírok helyzete, és az Ukrán - Szovjet katona táblájának is visszahelyezése az emlékműre a községháza előtt.

Megosztás a facebookon

Arad és Budapest

jonastibor

2018. október 6., szombat 13:34

0 Hozzászólás

Már rég jelentkeztem be blogommal az oldalra, de ma megteszem ezt kétszer is, ugyanis két esemény is van számomra ami szavakat ad! Az első október 6 Arad.

Aradi vértanúk Aulich Lajos, Damjanich János, Desewffy Arisztid, Kiss Ernő, Knezić Károly, Láhner György, Lázár Vilmos, Leiningen-Westenburg Károly, Nagysándor József, Poeltenberg Ernő, Schweidel József, Török Ignác, Vécsey Károly Ők voltak azok a honvédtisztek, akiket 1849. október 6-án Aradon végeztek ki, a szabadságharcban folytatott tevékenységük miatt.

Tiszteletükre a mai nap országos gyásznap. Utolsó mondataikkal emlékezünk a hősökre.

„Szolgáltam, szolgáltam, mindig csak szolgáltam. És halálommal is szolgálni fogok. Forrón szeretett magyar népem és hazám, tudom, megértik ezt a szolgálatot.” – Aulich Lajos

„Legyőztük a halált, mert bármikor készek voltunk elviselni azt.” - Damjanich János

„Tegnap hősök kellettek, ma mártírok... Így parancsolja ezt hazám szolgálata.” - Desewffy Arisztid

„Istenem, az újkor ifjúsága egész ember lesz-e? Árpádok dicső szentjei, virrasszatok a magyar ifjúság felett, hogy Krisztusé legyen a szívük és a hazáé az életük.” – Kiss Ernő

„Milyen különös, hogy Haynau bíró is keresztény és én is az vagyok. Csak az ördög keverhette így össze a kártyákat.” - Knezić Károly

„Krisztus keresztje és a bitófa oly rokon! És az isteni áldozat mellett oly törpe az én áldozatom!” – Láhner György

„Ki tehet arról, hogy ilyen a magyar sorsa? Krisztus keresztje tövében érett apostollá az apostolok lelke, és bitófák tövében kell forradalmárrá érni a magyar lelkeknek.” – Lázár Vilmos

„A világ feleszmél majd, ha látja a hóhérok munkáját.” - Leiningen-Westenburg Károly „De rettenetes volna most az elmúlásra gondolni, ha semmit sem tettem volna az életemben! Alázatosan borulok Istenem elé, hogy hőssé, igaz emberré, jó katonává tett.” – Nagysándor József

„Minket az ellenség dühös bosszúja juttatott ide.” - Poeltenberg Ernő

„A mai világ a sátán világa, ahol a becsületért bitó, az árulásért hatalom jár. Csak egy igazi forradalom, a világ új forradalmi embersége söpörheti el ezt az átkozott, meghasonlott világot.” - Schweidel József

„Nemsokára Isten legmagasabb ítélőszéke elé állok. Életem parányi súly csupán, de tudom, hogy mindig csak Őt szolgáltam.” – Török Ignác

„Isten adta a szívet, lelket nekem, amely népem és hazám szolgálatáért lángolt.” – Vécsey Károly

Emlékezünk ezen a napon Batthyány Lajosra is, az első felelős magyar miniszterelnökre. Őt szintén október 6-án végezték ki Pesten, és már súlyos sebekkel vittek a vesztőhelyre.

„Éljen a haza! Rajta, vadászok” - Batthyány Lajos

Csak azt nem tudom hogy ezeket az utolsó szavakat kik jegyezhették fel, mivel a kivégzések nem voltak nyilvánosak, és a császári tisztek kik a végrehajtók voltak, szerintem nem nagyon fogtak tollat hogy, lejegyezzék ezeket az utolsó mondatokat a bitófa alatt.

De ez csak az én véleményem. Akkor is tisztelet a Hősöknek!

Megosztás a facebookon

A Gyergyószárhegyi ( Lăzarea) vérengzés.

jonastibor

2018. szeptember 24., hétfő 11:23

0 Hozzászólás

1916. augusztus 27-én Románia hősiesen hátba támadta korábbi szövetségesét, az Osztrák-Magyar Monarchiát. Tették mindezt a beígért területi előnyökért cserébe, azaz mind közönségesen azért, hogy Erdély az övék lehessen

Az egyszeri román katonát vezetői arra készítették fel, hogy az erdélyi betöréskor őket a lakosság felszabadítóként, virágesővel fogja üdvözölni. Nos, ez nem egészen így történt. Az már csak mellékes, de roppant érdekes kérdés, hogy a hódítani, területeket elszakítani igyekvő, megszálló hatalmak, miért szeretnek annyira a „felszabadító” szerepében tetszelegni. Nekünk, magyaroknak, van elég tapasztalatunk az efféle „felszabadításokban” történelmünk során, igencsak hamisan cseng ez a szólam.

A támadókat - a román propaganda által hirdetettektől eltérőn - nemigen fogadta éljenző tömeg. Természetes, hogy a román ajkú lakosság üdvözölte az érkező csapatokat, de a többségben lévő, más nemzetiségű rétegek fejvesztett menekülésbe kezdtek.

A civil menekülők tömege akkora volt, hogy kezdetben még az ellentámadást is akadályozta, a románok ellen küldött német, magyar, osztrák csapatok csak nehézségek árán jutottak ki a frontra, a vasúti dugók miatt. Az Erdélybe betörő román csapatok részéről nem beszélhetünk tömeges atrocitásokról.

Rekviráltak, az igaz, de abban az időben valamennyi hadsereg részéről megszokott volt, hogy a szállításokhoz szükséges lovakat, élelmiszert és egyéb ja vakat - szükség esetén - a civil lakosságtól szerzik be. Általános volt az a gyakorlat is, hogy a tiszteteket, katonákat polgári célú épületekbe, vagy épp civil házaknál szállásolják el. Ez vezetett a gyergyószárhegyi tragédiához…

A román előőrsök szeptember hatodikán, a főerők pedig nyolcadikán érkeztek Gyergyószárhegyre.

A román parancsnok új elöljárókat nevezett ki és - a bevett gyakorlatnak megfelelően - kihirdette, hogy mindenki köteles beszolgáltatni a nála lévő fegyvert, lőport. Az elöljárókra bízta, hogy a lakásokat kutassák át és a talált fegyvert, lőszert adják át a románoknak.

Ez meg is történt. A probléma csak az volt, hogy bizonyos Oláh Alajos - aki elmenekült a románok elől - bizalmasan elárulta egyik napszámosának, Deák Tamásnak, hogy két kiló lőport elrejtett a háza egyik kéményébe. Ha magyar katonák jönnének, szedje azt ki onnan és tegye el, ha meg románok, hagyja csak a lőport a kéményben.

Románok jöttek és pont Oláh Alajos házában rendezték be a főhadiszállásukat. Itt felmerül az a kérdés, hogy Oláh sejtette, esetleg biztosan tudta, hogy nála szállásolják el magukat a románok? És mi volt a célja a kéménybe rejtett lőporral? Az ellenségen, románokon ütni egyet? Vagy csak bajba keverni az elöljárókat, a községet? Esetleg csak az őt váltó új bíróval, Puskás Balázzsal volt valamilyen személyes elszámolnivalója?

Száz esztendő távlatából ez már sajnos kideríthetetlen…

Na, mármost, a százesztendős álmoskönyv szerint, a puskaport nem igazán okos dolog kéményben tárolni, ahol hőhatások érhetik, szikrák pattanhatnak bele, ha valaki akár fűtési, akár főzési célzattal begyújt egy kályhába, tűzhelyre. És akkortájt hideg idő járt. Természetesen begyújtottak az egyik kályhába… A robbanás senkit sem sebesített meg súlyosan, egy őrmester kapott egy repeszt a karjába, de a románok azt híresztelték, hogy a robbanás a megszálló ezred segédtisztjének, egy főhadnagynak letépte a karját.

A nyolc elöljárót letartoztatták. A katonák egész éjjel ásták a tömegsírt számukra, mert még az este kihirdették, hajnalban kivégzik őket. Közben természetesen terjedtek a községben a rémhírek, kivégeznek minden férfi, sőt minden felnőttet.

Másnap hajnalban összeterelték a lakosságot, hogy jelen legyenek a kivégzésnél. Puskás Balázs községi bíró papot kért, de ezt megtagadták tőle, tőlük.